Miközben véget ér pápasága első éve, szavai odaillő és meggyőző fénnyel világíthatják meg Szent Péter utódaként adott tanítása erősebb vonásainak egyikét: a misszionáriusit.

XIV. Leó pápánál is, mint Ferenc pápánál is volt, az egyház missziós természetére vonatkozó hivatkozások és a kérés egy megújult missziós lét iránt el vannak terjedve alapmegjegyzésként a szentbeszédekben, és katekézisekben, előadásokban és üzenetekben.

Prevost pápa kitartással és állhatatossággal figyelmeztet a nyilvánvaló és egyedülálló dinamizmusokra, amelyek éltetik az apostoli küldetést ami az egyházra van bízva. Realizmussal ismeri fel és írja le az összefüggéseket és körülményeket, amelyekben az apostoli küldetésnek hanyatlania kell a jelen időben.

Krisztus vonzása

XIV. Leó emlékeztet, hogy „A misszió Jézusé. Ő feltámadt, tehát él és előttünk jár. Senkit sem arra hívtak, hogy helyettesítse őt” (Papszentelési szentmise a római egyházmegyében, 2025. május 31.)

Róma püspöke továbbra is ismétli, hogy a missziós szenvedély nem termelődik újra, és ingyen előtör a Jézussal való találkozásban. Így az első tanítványok találkozásai a Feltámadt Krisztussal örökre megmutatják az egyszerű és egyben titokzatos dinamikát, amellyel szívtől szívig lehet közvetíteni az üdvösség tapasztalatát: „Miután találkozott Jézussal, András megosztotta testvérével azt, amit talált”. (video üzenet a fiatalok Seek26 elnevezésű gyűléséhez 2026. január 2-án)

„A Szentlélek az” – emlékeztet Leó pápa -, „aki küld minket, hogy folytassuk Krisztus művét a világ peremén, amelyet a háború, az igazságtalanság és a szenvedés jellemez”. (szentmise a Missziós világ és a migránsok jubileuma alkalmából, 2025. október 5.)

Megismételve a XVI. Benedek pápának és Ferenc pápának oly kedves kifejezést, Leó pápa újra kijelenti, hogy keresztényekké nem kulturális nyomásra, hittérítés vagy marketing stratégiák által válunk, hanem csakis „vonzás” által. Az, amit Szent Ágoston így hívott: „Delectatio Victrix”, azaz öröm, ami lenyűgöz. És „nem az egyház vonz, hanem Krisztus. És ha egy keresztény vagy egy egyházi közösség vonz, az azért van, ezen a „csatornán” keresztül érkezik a szeretet életadó nedve, ami a Megváltó Szívéből fakad”. Mivel „mi az övéi vagyunk, az ő közössége vagyunk és Ő továbbra is vonz rajtunk keresztül”. „A tanítványok és az egész egyház missziója Krisztus missziójának a meghosszabbítása a Szentlélekben”. (Beszéd a rendkívüli konzisztóriumon amit a misszió és a szinodalitás kérdésének szenteltek, 2026. január 7)

A „fiatal egyházak” missziója

Tanításában XIV. Leó pápa absztrakciótól és merevségtől távoli realizmussal ismertette a feltételeket és összefüggéseket, amelyekben tanúságot lehet tenni Krisztusról a mai időkben.

A pápa újra mindenki figyelmébe ajánlotta Boldog Isidore Bakanja történetét, a kongói laikusok fiatal patrónusáét, aki európai gazdája kegyetlenkedései miatt halt meg a gyarmatosítás idején, hogy emlékeztessen minket arra, hogy ma „a világ északi felének régi egyházai a fiatal egyházaktól ezt a tanúságtételt kapják, ami arra ösztönöz bennünket, hogy együtt haladjunk Isten Országa felé” és „főként Afrika, kéri ezt a megtérést, és ezt úgy teszi, hogy sok fiatal hitvallót ad nekünk” (Általános jubileumi kihallgatás, 2025. november 8).

Prevost pápa megjegyzi, hogy az egyház történetében megnyílt „egy új missziós időszak”, és elismeri, hogy a mai időkben a misszióhoz nem társul az „elindulás”, az elutazás messzi tájakra, ahol nem ismerik az evangéliumot vagy szegénységben élnek”. Mert ma „a misszió határai” nem csak földrajzi határok, és „a szegénység, a szenvedés és a nagyobb remény vágya jön felénk”. Ezért kell „segíteni az egyházak közötti megújult missziós együttműködést”, míg a régi keresztény hagyományú közösségekben mint amilyenek a nyugatiak, „a világ déli részéről származó testvérek jelenlétét esélynek kell tekinteni, egy változáson keresztül, ami megújítja az egyház arcát” (A missziós világ jubileumán mondott szentmise, 2025. október 5)

Ugyanazzal a keresztény realizmussal, Péter utóda háláját fejezi ki a „mai ad gentes misszionáriusok felé”, akik „továbbra is örömmel adják oda magukat a csapások és emberi határok ellenére, mert tudják, hogy Krisztus az Ő evangéliumával a legnagyobb gazdagság, amit meg kell osztani”, míg elismeri, hogy „a világnak szüksége van ma is Krisztusnak eme bátor tanúira, és az egyházközösségeknek szükségük van ma is új missziós hivatásokra” (Üzenet a 100. világmissziós ünnepre, 2026. január 25).

Az inkulturáció nem „szentel meg” egy kultúrát sem

Minden misszionárius, aki elindul más földre – emlékeztet XIV. Leó -, „arra van hívva, hogy szent tisztelettel tartózkodjon abban a kultúrában, ahol lakik, a jó felé vezetve mindent, amit jónak és nemesnek talál, és elvive oda az evangélium jövendöléseit” (A missziós világ jubileumán mondott szentmise, 2025. október 5).

A pápa megismétli, hogy az ún. „inkulturáció” egy „bensőséges szükséglete a missziónak”: „Inkulturálni az evangéliumot azt jelenti, hogy követjük ugyanazt az utat, amit Isten bejárt, tisztelettel és szeretettel lépünk be a népek konkrét történelmébe, hogy Krisztust valóban megismerjék, szeressék és befogadják emberi és kulturális tapasztalataiktól kezdve”. Ugyanakkor, Prevost pápa megismételte, hogy az inkulturáció „nem felel meg a kultúrák megszentelésének”, és „egy kultúrát sem lehet, bármilyen értékes is, egyszerűen azonosítani a Kinyilatkoztatással, és nem lehet a hit végső kritériuma sem”, ugyanis „minden kultúrát – mint minden emberi valóságot – meg kell hogy világítson és át kell hogy alakítson a kegyelem, ami Krisztus húsvéti titkából ered”.
(Üzenet a guadalupei Szűzanyáról tartott teológiai-pasztorális kongresszusra, 2026. február 5)

Feleleveníteni az „Evangelii gaudium” javaslatait

Pápasága első évének missziós tanításában XIV. Leó pápa nem határozott meg új teóriákat vagy stratégiákat, amiket gazdagíthatott volna sok éves perui tapasztalataival, messze szülőhazájától. Ehelyett Leó azt választotta, hogy előveszi és kiemeli elődeinek a kulcstémáit és missziós tanításuk kiindulópontjait.
 

Legutóbbi bíborosoknak írt levelében (2026. április 12.) XIV. Leó pápa újra megerősítette a bíborosi kollégium tagjainak hozzászólását, akik a januári különleges konzisztórium alkalmával  megjegyezték, hogy Ferenc pápa apostoli buzdítása, az Evangelii gaudium továbbra is „egy jelentős vonatkozási pont annak biztosításában, hogy ezt a fajta bátorságot nem nyomja el vagy nem fojtja meg szervezési szélsőségességek”.

A gyakorlatias útmutatások között, amelyeket Leó pápa a bíborosokhoz írt a levelében, emlékeztetett arra, hogy „fel kell eleveníteni az Evangelii gaudiumot, hogy tisztességesen megvizsgálják, az évek elteltével mit értettünk meg igazából és mi az, ami még ismeretlen és nincs végrehajtva.” A pápa azt javasolta, hogy fordítsunk figyelmet „a keresztény kezdeményezések folyamatának szükséges reformjára” és annak szükségére, hogy „újra fontoljuk meg az egyházi kommunikáció érvényességét, a Szentszék szintjén is, egy világosabban missziós perspektívából”.

A kis nyáj és a tömjénszem

Pápaságának első évében missziós tanításában XIV. Leó ugyanolyan realizmussal ismertette a helyzeteket és konkrét összefüggéseket, amelyekben létrejön az egyházi közösségek apostoli munkája. Megismételte, hogy „Akkor is, ha kisebbséginek vallja magát, az egyháznak magabiztos bátorsággal kell élnie, mint egy kis nyájnak, aki a remény hordozója mindenki számára, emlékeztetve, hogy a misszió célja nem maga a túlélés, hanem a szeretet hirdetése, amivel Isten szereti a világot” (Levél a bíborosokhoz, 2026. április 12)

A legmeggyőzőbb képek egyike, amit Péter utóda választott, hogy leírja az egyházra bízott küldetést, az amit Algéria kis egyházának ajándékozott: „A ti jelenlétetek az országban a tömjénre emlékeztet: egy izzó gabonaszem, ami finom illatot áraszt, hogy dicsőséget adjon az Úrnak és örömet és vigaszt sok testvérnek. Ez a tömjén egy pici, értékes elem, ami nincs a figyelem középpontjában, de arra hív, hogy fordítsuk szívünket Isten felé, bátorítsuk egymást, hogy tartsunk ki a jelen idő nehézségeiben” (Szentbeszéd a Szent Ágoston bazilikában, Annabában, 2026. április 14-én).

Fides hírügynökség