Lengarin atyát, az 55 éves kenyai papot 2023. június 12-én, a 14. általános káptalan során választották meg a Consolata Misszionáriusok Intézménye (IMC) legfőbb elöljárójává. Ő az első afrikai, aki az intézmény élére állt. Lelkipásztori szolgálata során számos feladatot látott el Kenyában, többek között a nairobi Radio Waumini munkatársaként és a Consolata-kegyhelyen. Emellett regionális elöljáróként, valamint 2017 és 2023 között általános elöljáró-helyettesként is szolgált.

Afrikában – abban az országban, ahová Allamano régóta vágyott – a Consolata Misszionáriusok első afrikai vezetője a missziós világnap centenáriumát ünnepli, mégpedig abban a szellemben, amelyet XIV. Leó pápa a missziós világnapra írt üzenetében így fogalmazott meg: „Egyek Krisztusban, egyesülve a küldetésben”. Lengarin atya nem csupán egyszerű évfordulóként tekint erre a centenáriumra, hanem „a közösségvállalásra, a közös felelősségre és a megújult missziós lendületre szóló meghívásként”.

Lengarin atya számára a Missziók Világnapja százéves története az Egyház missziós tudatosságában végbement mélyreható átalakulásról tanúskodik. „Eljutottunk – jegyzi meg – attól a szemlélettől, amely a missziót csupán néhány keresztény országból a távoli vidékek felé irányuló mozgalomnak tekintette, annak a mélyebb megértéséig, hogy az egész Egyház missziós jellegű, és minden megkeresztelt ember missziós tanítvány.”

A II. Vatikáni Zsinat, a helyi egyházak megerősödése, a világiak növekvő szerepe, valamint az ökumenikus és vallásközi párbeszéd fokozatosan átformálta a misszió földrajzát. „Ma már nem léteznek kizárólag küldő és kizárólag fogadó országok: mindenki ad, és mindenki kap.” Ezért a centenárium „nem csupán az emlékezés alkalma, hanem felhívás egy új missziós korszakra”.

Megjegyzi, hogy az „ad gentes” kifejezés jelentése is kiszélesedett. Már nem csupán egy másik kontinensre való utazást vagy a nem keresztény népek körébe való eljutást jelenti, hanem azt, hogy „kilépjünk önmagunkból, saját kultúránk és bizonyosságaink köréből, és találkozzunk olyan népekkel, élethelyzetekkel és egyénekkel, akik számára az evangélium ismeretlen, vagy amelyet már nem tekintenek örömhírnek”.

A távolság – fejti ki a Consolata Misszionáriusok rendfőnöke – lehet földrajzi, de lehet „emberi, kulturális, vallási vagy egzisztenciális” jellegű is. Ez a szemléletmód teljes egészében megőrzi a rend karizmáját: eljutni a legszegényebbekhez és a legkiszolgáltatottabbakhoz, a migránsokhoz, valamint azokhoz a valós helyzetekhez, ahol az Egyház jelenléte a leginkább törékeny.

Ez a szemléletmód a „missziós perifériák” megújult vízióját is életre hívja. Ezek közé tartoznak a „háború sújtotta térségek, a migrációs útvonalak és menekülttáborok, az őslakos népek és az elfeledett kisebbségek, a környezeti válságok által érintett közösségek, valamint a magány, az egyenlőtlenség és az értelemvesztés jegyében élő nagyvárosok”.

Ide tartozik a „digitális kontinens” is, ahol sok fiatal „már nem találkozik az egyházi nyelv számukra érthető formájával”. Ezeken a helyeken – mutat rá Lengarin – még akkor is, ha a kifejezett igehirdetés nem lehetséges, „az evangéliumról a misszionáriusok alázatos, tiszteletteljes és hűséges jelenléte tanúskodik”.

A misszió tehát a meghallgatással kezdődik. „A meghallgatással, az emberek életében való osztozással, a megkülönböztetés nélküli szolgálattal indul, és azzal, hogy hagyjuk, hogy mi magunk is részesüljünk az evangelizációban azok által, akikkel találkozunk” – magyarázza. A misszionáriusok életében a meghallgatáshoz társuló jótékonysági cselekedetek „sem nem az evangélium hirdetéséhez vezető stratégia, sem nem annak helyettesítői: Isten szeretetének megnyilvánulásai”.

Amikor bizalom alakul ki, és a másik fél rákérdez „reménységünk okára” – mondja –, „akkor válik lehetővé, hogy egyszerűséggel és hittel beszéljünk”. A cél pedig az, hogy „a vigasztalás, az igazságosság, a béke és a remény útjait” segítsük elő.

Ebbe a szemléletmódba illeszkedik a vallásközi párbeszéd is. Lengarin szerint ez „hozzátartozik a misszióhoz, mivel az evangelizálás nem »leigázást« jelent, hanem tanúságtételt Krisztusról, tisztelettel és igazsággal”.

„A párbeszéd nem az identitás feladását jelenti, hanem annak félelem nélküli megélését, valamint azoknak a jóságmagvaknak a felismerését, amelyeket a Lélek ébreszt fel az emberekben és a különböző vallási hagyományokban” – fejti ki. A Consolata-misszionáriusok munkájában ez a párbeszéd konkrét formát ölt a békéért folytatott együttműködésben, az oktatásban, a betegek gondozásában, az emberi méltóság védelmében és a más vallásúakkal ápolt barátságban. „Az élet párbeszéde” – hangsúlyozza – „gyakran megelőzi a teológiai párbeszédet, és hitelessé teszi azt.”

Megjegyzi, hogy a misszió napjainkban „egyre inkább körkörös jellegű”. Az ősi keresztény hagyományokkal rendelkező egyházak ma már Afrikából, Ázsiából és Latin-Amerikából érkező misszionáriusokat fogadnak. „Ez arra késztet bennünket, hogy túllépjünk azon a szemléleten, miszerint egyes egyházak mindig csak tanítók, mások pedig mindig csak befogadók” – mutat rá.

„A globális Délről érkező misszionáriusok fiatalos és életteli hitet, újfajta lelkipásztori érzékenységet és olyan kulturális gazdagságot hoznak magukkal, amely képes átformálni az őket befogadó egyházakat is. Nem az a lényeg – mondja Lengarin –, hogy honnan jövünk, hanem az, hogy kihez küldetünk, és hogyan tudunk együtt szolgálni.”

Ez a kölcsönösség a világiakat is érinti. A közös felelősség – jegyzi meg a rendfőnök – „nem egyszerűen a több önkéntes iránti igényből fakad, hanem a keresztségből”. „A világiak” – fejti ki – „nem csupán a papság vagy a szerzetesek munkatársai, hanem a küldetés tevékeny részesei a családban, a munkahelyen, a kultúrában, a politikában és a gazdaságban. Ezért be kell őket vonni a tisztánlátásba és a döntéshozatalba, valamint a lelki és missziós képzésbe, elismerve a nők, a férfiak és a fiatalok ajándékait. Együtt kell gondolkodnunk, döntenünk és cselekednünk.”

A missziós út végső soron a közösségen (a *communió*n) alapul. A Missziók Világnapja centenáriumára írt pápai üzenetre utalva Lengarin hangsúlyozza: „az Egyház elsődleges feladata a lelki és testvéri egység életben tartása”. Hozzáteszi: „A közösség a misszió forrása és gyümölcse is egyben.”

Amikor konfliktusok, megosztottság és bizalmatlanság uralkodnak, a tanúságtétel veszít erejéből. Ez különösen fontos a Consolata-misszionáriusok nemzetközi közösségeiben, ahol „az egység nem jelent egyformaságot. Az egység a közös imádságból, az Eucharisztiából, a türelmes meghallgatásból, a testvéri figyelmeztetésből, valamint a különböző nyelvek, érzésvilágok és életmódok megértésére való készségből fakad. Ha ajándékként fogadjuk őket, a kulturális különbségek prófétai tanúságtétellé válhatnak: a különböző hátterű emberek egyetlen családot alkothatnak Krisztusban, és egyetlen missziós közösséget.”

Honnan származik tehát az erő ahhoz, hogy újra és újra útnak induljunk a misszióba?

„A szeretet maga a misszió lényege” – válaszol Lengarin, ismét utalva a pápa missziós világnapra szóló üzenetére. „Mindennapi erőforrásunk a Krisztussal való egység, amely az Igén, az Eucharisztián, az imádságon és a testvéri közösségen keresztül valósul meg. A Consolata-misszionáriusok lelkiségében az Eucharisztia az evangelizáció forrása és csúcspontja. De erőt merítünk a szegényekből is – akikben Krisztus jelenvalóvá válik –, valamint Mária Consolata csendes jelenlétéből.”

„A nehéz pillanatokban” – teszi hozzá – „visszatérünk egy alapvető felismeréshez: nem mi váltjuk meg a világot. A misszionáriusok arra kaptak meghívást, hogy hűségesen az emberek mellett maradjanak, és hagyják, hogy Isten szeretete kis, konkrét és kitartó cselekedeteken keresztül munkálkodjék.”

A fiatalok számára – miközben a missziók világnapja fennállásának századik évfordulóját ünnepli – Lengarin egyszerű, mégis erőteljes felhívást fogalmaz meg: „Keljetek fel!”

„Keljetek fel a közönyből, a hibázástól való félelemből, és abból a gondolatból, hogy életeteket kizárólag önmagatok köré kell építenetek.” A misszió nem akkor kezdődik, amikor valaki egy másik kontinensre indul, hanem amikor hagyja, hogy Krisztus élete megérintse.

„Ne féljetek – mondja a fiataloknak –, nagy kérdéseket feltenni Istennek, és engedni, hogy kihívások érjenek benneteket. A világnak szüksége van a bátorságotokra, a kreativitásotokra és a kapcsolatépítő képességetekre.” Akik nem éreznek magukban különösebb missziós nyugtalanságot, kezdhetik azzal, hogy közelebb kerülnek másokhoz. „A találkozás olyan utakat nyit meg, amelyeket korábban el sem tudtunk képzelni.”

A Consolata Misszionáriusok első afrikai vezetője úgy érkezik Etiópiába, hogy szívében hordozza a meggyőződést: a misszió mindenekelőtt abból áll, hogy az ember kilép önmagából, és találkozik másokkal. Az a föld, amelyről az Intézet alapítója oly régóta álmodott, most olyan hellyé válik, ahonnan átgondolható az a misszió, amely ugyan egy évszázad alatt átalakult, mégis megőrizte lényegi magvát: Krisztus evangéliumának ajándékát a világ számára.

Napjainkban a Consolata Misszionáriusok Intézménye 948 misszionáriust számlál, akik négy kontinens 33 országában tevékenykednek: 613-an Afrikában, 203-an Európában, 125-en Amerikában és heten Ázsiában. Soraikban 680 pap, 26 szerzetes testvér, 15 püspök és 228 fogadalmat tett növendék található.

(Fides hírügynökség)