Mióta vagy a Ráti Szent Mihály Gyermekotthon lakója és mit jelent ez számodra?
– Magyar vagyok, Beregszászban születtem. A családomban valami történt, és hat évesen két testvéremmel együtt egy Munkács melletti faluban lévő ukrán árvaházba kerültem. Csak magyarul beszéltem, nem értettem őket kezdetben, minden furcsa volt számomra, és nagyon meg voltam ijedve. Emlékszem, egyszerűen nem tudtam, mi történik velem. Később megtanultam ukránul, akkor ukrán iskolába jártam és teljesen elfelejtettem magyarul.
Abban az árvaházban 14 éves korig lehetett maradni, én csak 10 voltam, de a nővérem már 14. Mivel nagyon megszerettek minket, nem akartak szétválasztani bennünket, ezért egy családhoz adtak mindhármunkat. Eljöttek az új szülők meglátogatni, később el is vittek.
2007 márciusában kerültünk testvéreimmel együtt a Szent Mihály Gyermekotthonba, most 8 éve, hogy itt lakunk. Számomra, hogy itt lehetek, egy nagy ajándék az Istentől, mivel kiskoromban sokat imádkoztam azért, hogy sikerüljön családra találni! Sokat jelentett nekem, hogy újra megtanulhattam az anyanyelvemen beszélni, magyar nyelven, amihez nagyon ragaszkodtam!
Mi a különbség az ukrán állami és a Szent Mihály Gyermekotthon között?
– Igazából az a különbség a két gyermekotthon között, hogy az állami árvaházban nagyon sok gyermek él, és kevés a nevelő, így a gyerekek nem tudnak annyi odafigyelést, törődést és szeretetet kapni, mint amennyire szükségük lenne. Az életben pedig ezek a legfontosabbak szerintem! Én szerencsés vagyok, mert jó emberek vettek engem körül és így könnyebb volt a gyermekkoromat élni.
A Szent Mihály Gyermekotthonban megkaptam a családot, sok szeretetet és törődést! Ami a legfontosabb, hogy együtt tudtam maradni a testvéreimmel. A Szent Mihály Gyermekotthon nagyon igyekszik, hogy a testvérek együtt nőjenek fel egy családnál, ami tényleg nagyon fontos! Az iskola mellett bárki tanulhat zenét, mármint bármilyen hangszeren megtanulhatunk játszani, és énekelni. A zenében, az énekben tudjuk kifejezni azt, ami nagyon fájt az életben! Számomra sokat jelent ez is, mivel nagyon szeretek énekelni, és ezzel együtt örömet szerezni az embereknek.
Miért fontos számodra, hogy megépüljön a negyedik lakóház is?
– Nagyon fontos lenne nem csak számomra, hanem a többi gyermek számára is, akik még nem találtak otthonra, akiknek nincs családjuk, akikkel szeretetben és megértésben élhetnének! Nagyon jó lenne, ha minél több gyermek kerülhetne családhoz, és így nem vesznének el a világban!
Az interjút készítette: Bágya János,