Pápai Missziós Művek Pontifical Mission Societies

Beregújfalu, újrakezdésVissza a listához

2012. szeptember - befejezett projekt

A beregújfalui cigánytáborban még a 90-es évek elején indult el a pasztoráció, ekkor az itt lakó cigányok maguk építettek vályogból egy kis imaházat - sajnos összedőlt. A cigánytáborban élők úgy mondták: „Összedőlt a templomunk, még az Istenünk is elhagyott.”

Michels Antal beregszászi plébános, esperes e közeli cigány közösségnek is lelkipásztora, nagy szeretettel beszél erről az „életrevaló népről”. „Nagyon fájt nekik, hogy nem volt hol összejönni. Így lakásokban lehetett szentmisét, és összejövetelt tartani.” Kérték tőle a cigányok: „Építsünk templomot! Meglátja atya, ha felépül a templom, többen leszünk!” – mondták. Mára már állnak az új, téglából épült kápolna falai; alapkövét Majnek Antal megyéspüspök áldotta meg egy évvel ezelőtt.

Majnek püspök úr meghívására Sebastian atya tavaly decemberben Kárpátalján járt, és ekkor ellátogatott Beregszászra is. „Nagy öröm volt találkozni az ott élő magyarokkal és a papsággal. Egyik nap Michels Antal plébános atya elvitt egyik filiájába, Beregújfaluba, ahol cigány testvérek élnek. Megdöbbentett, hogy a szentmisét egy családnál mutattuk be” – idézi fel. Ezzel meg is született a döntés: a Pápai Missziós Művek, és ezen belül a Szent Gyermekség Műve missziós gyermekcsoportjainak következő nagyprojektje a beregújfalusi kápolna támogatása lesz.

A kápolna az istentiszteleteken kívül közösségi terem is, ahol önkéntesek fognak foglalkozni a gyerekekkel, felnőttekkel; korrepetálnak és hittant tanítanak. „Építsünk templomot!” - volt az egyik missziós csoport rajzpályázatának nyertes alkotása. A tavalyi Év ifjú Missziósa Vándordíj kitüntetettje Kozák Feri volt, „a templomépítő”. Ezek után már egészen természetesnek találtuk, hogy a Lélek a következő év nagyprojektjéül ezt a célt adta elénk.

Hívunk és várunk minden missziós lelkű embert, támogassák imáikkal és adományaikkal terveinket, hogy ennek az Istenre vágyó közösségnek mielőbb megépüljön a kápolnája. Idén is megjelenik a PMM naptára, amelynek megvásárlásával hozzájárulhatnak a beregújfalusi kápolna befejezéséhez. Adományokat a 11600006-00000000-27778649 sz. bankszámlára lehet küldeni, de kérésre csekket is küldünk.

„Amennyire bennem kérdőjel volt, hogy mit lehet itt tenni, rájöttem, hogy az Isten segíti az újrakezdést. Újrakezd egy templomban, újrakezd egy népcsoportban, de újrakezd bennem is. Újra, mert rá kell ébrednem, hogy Isten gondoskodik az ő népéről. Hála érte!” – írta Tóni atya levelében.