Pápai Missziós Művek Pontifical Mission Societies

„Éhes voltam, és adtatok ennem”Vissza a listához

2013. október - befejezett projekt

A Szent Gyermekség Műve missziós gyermekcsoportjai pedig – jelmondatukhoz híven – kis imával és kis áldozattal járulnak hozzá az év projektjének missziós céljaihoz. A gyermekek naponta imádkoznak a missziókban gyakran súlyos körülmények között élő gyermekekért és az ott dolgozó misszionáriusokért. Lemondásaikból összegyűlt adományaikat a PMM segítségével juttatják el hozzájuk.

Az éves projekt céljait minden jólelkű ember támogathatja a 11600006-00000000-27778649 számlaszámra küldött adományaival.

 

„Éhes voltam, és adtatok ennem” (Mt 25,35)

A Szent Gyermekség Művének a 2013/2014-es évekre szóló kiemelt támogatási projektje ismét Afrikába vezet bennünket. A St. Charles Lwanga missziós iskola, Kenyában az Isioloi Egyházkerület Kiwanjani falujában működik. Ide a környéken élő és a nagyvárosokból kiszorult nagyon szegény családok gyermekei járnak, akik az Egyház támogatásával tanulás mellett napi élelmezéshez is jutnak.

Kiwanjani plébánosa Stephen Muchunku Marius - mindenki csak Steve atyának szólítja - így jellemzi az iskola és a gyermekek helyzetét: „A plébánia a reménység központja a szegény, gyenge és árva gyermekek számára, akiknek csak az iskolánkban kapott napi két étkezés a táplálékuk.” Sok árva és alultáplált gyermek jár ebbe az iskolába, aminek az oka főként az elvándorlás. A szülők, a jobb megélhetés reményében a távoli nagyvárosokba vándorolnak, mert a terület a korábbi évtizedekben folytatott intenzív szénégetés miatt teljesen elsivatagosodott. A gyermekeiket otthon hagyják az idősekkel.

A St. Charles Lwanga iskolában a gyermekek rizsből és mogyoróból főzött kásaféleséget kapnak. Az élelmezést kizárólag adományokból tudják megoldani. „Sok a gondunk, mert csupán a jóakarók támogatásától függünk. Néha semmit sem kapunk, máskor nagyon keveset. Az Önök segítségével biztosítani tudjuk a gyermekek élelmezését az iskolában, ami megváltoztatja életüket. Folytathatják a tanulást, így később munkához juthatnak és felépíthetik a jövőjüket. Azért kérjük adományaikat, hogy jobbá tegyük a St. Charles Lwanga Kiwanjani plébánia szegény gyermekeinek életét” – írja Steve atya.

A Szent Gyermekség missziós gyermekcsoportjai – jelmondatukat életre váltva - imáikkal és lemondásaikkal az ide járó kisgyermekek életesélyeinek javításáért fognak munkálkodni.

A Pápai Missziós Művek a következő évben az iskola támogatására adománygyűjtő akciókat szervez. A 2014. évre kiadott falinaptár is ezt a célt szolgálja. Mindazok, akik a naptárt megvásárolják, támogatják a St. Charles Lwanga iskola élelmezési programját. Emellett természetesen köszönettel fogadjuk kedves Olvasóink nagylelkű pénzadományait is a megadott számlaszámra.