A projektünk kapcsán beszélgettem Fehér Ferenccel, a Szent Márton Karitász igazgatójával, Bíró Árpáddal és feleségével, Máriával, a Ráti Szent Mihály Gyermekotthon projektvezetőivel, és az otthon nevelőivel.

Kérem Fehér Ferenc igazgató urat, beszéljen nekünk a kárpátaljai gyermekotthonokról.

- Hat településen - Rát, Rahó, Munkács, Huszt, Nagyberezna, Szerednye – kilenc gyermekotthonunk van, melyek mind családtípusúak. Ez azt jelenti, hogy a házaspárok a saját gyermekeik mellé örökbe fogadnak 5-10 árva gyermeket, és nevelik őket, amíg nem érik el az önálló felnőttkort. A gyermekotthonaink családjai Kárpátalja-szerte 12 saját gyermek mellett 63 örökbefogadott gyermeket nevelnek. A Szent Márton Karitásszal nekünk ebben az a dolgunk, hogy felépítsük ezeket a házakat; hogy mindenben segítsük azokat a helyieket, akik ezzel foglalkoznak; megkeressük a nevelőszülőket; segítsük az örökbefogadási eljárást. 1999-től 2006-ig a házaknak a működését is a karitásznak kellett finanszírozni, 2006-tól viszont az állam támogatni kezdte ezeket az intézményeket. Ennek köszönhetően mentesültünk a tehertől, és tudtunk aztán még több házat felépíteni vagy megvásárolni.

Mikor és hogyan jött létre a gyermekotthon? – kérdeztem a Bíró házaspárt, a ráti gyermekotthon vezetőit.

- Mária: Majnek Antal püspök atya 2003 őszén felkért minket, hogy hozzunk létre egy gyermekotthont itt Kárpátalján, Molnár Miklós ráti plébános atya pedig felajánlotta ezt a területet a leendő gyermekotthon számára. 2005-ben jegyezték be hivatalosan mint családtípusú gyermekotthont. 2006 őszére már készen is lett az első lakóházunk. Egy fiatal házaspár vállalta el az árva gyermekek nevelését, saját gyermekük ekkor még nem is volt. 2007-re lett kész a második lakóház, oda is egy ráti házaspárt sikerült találnunk, akik 8 gyermeket fogadtak be a kettő sajátjuk mellé. 2008-ra készült el a közösségi házunk, és 2009-ben lett költözhető a harmadik ház, ahol szintén egy ráti házaspár vállalta a nevelőszülőséget. Ők 9 gyermeket nevelnek a 2 sajátjuk mellett. Ezekben az években, nagy örömünkre, a püspök atya minden évben eljött házat szentelni. A mai napon 24 gyermeket nevel a 3 házaspár a 6 sajátja mellett.

A negyedik ház falai már állnak, ablakok, ajtók is a helyükön vannak, hol tartanak a munkálatok, milyen feladatok várnak még rátok?

- Árpád: Rengeteg munka kell még ahhoz, hogy lakható legyen az épület. A belső rész is kopár falakat rejt még csak. Hiányzik még például a burkolás, parkettázás, a belső ajtók és egyéb asztalos munkák, a fürdőszobai, konyhai felszerelések, a fűtésrendszer kiépítése, a teljes bútorzat és berendezés.

Milyen nehézségek és milyen örömök adódtak az évek során? Milyen érzés nevelőszülőnek lenni? – kérdeztük Juhász Árpádot és Szilviát, a ráti 2. gyermekotthon nevelőszülőit.

- 2007 decemberében költöztünk be a házba és azóta sok látogatót fogadtunk. Nagyon sokszor szembesültünk az első kérdéssel. Épp a hetekben gondolkodtam azon, hogy amikor ezt kérdezik tőlem, azt kell mondjam, hogy nem könnyű, vannak nehézségek, és tényleg ebben annyi év munkája benne van. A nehézségek mellett az első öröm, amikor az „idegen” gyermek anyukának meg apukának szólít minket. Aztán ők olyan bizalommal vannak felénk, annyira haza tudnak jönni, hogy ez nagyon jóleső érzés. Talán még a saját édes gyermekünk sem mondta annyiszor, hogy köszönöm, vagy bújt volna oda hozzánk, hogy megöleljen. Egy csésze teát, egy szem vitamint, mindent, a legapróbb dolgokat is meg tudják köszönni. Nagyon hálásak, és ez sok örömöt ad.

Milyen sorsú gyermekek élnek a családotokban?

- A gyermekek nagyon változó élethelyzetekből jöttek. Van olyan, aki elveszítette a szüleit, van, akit szülőszobán hagytak és semmit sem tudunk a családjáról, és van, akinek a szülőjétől megvonták a gyámsági jogokat.

A gyerekek egy részét az ukrán állami árvaházból hoztuk ki. Több év után jöttünk rá, hogy a szerintük legnehezebben kezelhető gyermekeket adják nekünk. Az elején nehéz velük, de aztán a családi élet és a szerető közösség hamar megváltoztatja őket. Nemzetiség szempontjából is vegyes a kép. Vannak ukrán gyermekeink is, akik idővel megtanulnak magyarul. Mindenkinek a legjobbat szeretnénk, úgy látjuk ezek a gyermekek a szerető családba beilleszkednek, és cseppet sem zavarja őket a magyar-ukrán kettősség, szívesen járnak szerepelni, kirándulni Magyarországra. 

Az interjút készítette: Bágya János